2010. május 4., kedd
2. fejezet: Ismerős idegen
- Kicsim, azonnal gyere haza, Maggie nagyit baleset érte…
- Mi? Mi történt?
- Gyere haza, és megtudod! - Ezzel Helen lezártnak tekintette a beszélgetést, és megszakította a vonalat.
- Héé, Angie, minden rendben?
- Nagyinak balesete volt. De többet nem tudok. Most mennem kell. Szia - indult meg a házukkal teljesen ellentétes irányba Angie.
- Nem hagylak egyedül, főleg, hogy rossz fele mész - mondta Joy. - Na gyere csak! - fogta meg barátnője karját.
- Anya, anya, mi történt? Hol van nagyi? És a legfontosabb, ugye nincs semmi komolyabb baja? - záporoztak a kérdések Angelica szájából, miközben könnyeit nyeldeste.
- Éppen a boltból jött hazafelé, amikor olyan szerencsétlenül esett el, hogy kibicsaklott a bokája.
- És most hol van? Bevittétek a kórházba, vagy szunyókál az emeleten?
- Nem kicsim, tudod milyen makacs Maggie nagyi, már rég kitekerte volna a nyakunkat, ha a parancsa ellenére bevittük volna a kórházba. És szunyókálni sem szunyókál, tudod milyen önfejű a nagyanyád, két percre sem bír nyugton maradni. Sőt mi több a balesete után még nekiállt volna ablakot pucolni, de arról szerencsére le tudtam beszélni. De mi most megyünk, mert én még sütit sütök estére. Majd találkozunk! Időben induljatok el!
- Rendben, sziasztok!
***
- Figyelj nagyi, egyezzünk meg: te pihensz, mi pedig segítünk a ház körüli teendőkben, rendben? - ajánlotta Angie.
- Tudod, hogy utálom a semmittevést - durcizott Maggie, bár nagyon jól esett neki unokája törődése.
- Ezt szerintem mindenki tudja rólad, Maggie - mosolygott Joy. - De hidd el, ez mind csak a te érdekedet szolgálja, hiszen ha most megerőlteted a bokádat, akár súlyosabb, sőt maradandó sérülést is szerezhetsz. Viszont, ha nem szeretnél bent szappanoperákat, főzőműsorokat, vagy valami egyéb tévéadást nézni, mint más korodbeli, akkor kiülhetsz a teraszra, és onnan figyelhetsz minket, ameddig mi az előkertedben elültetjük azt a pár virágot. És nincs apelláta! - jelentette ki ellent mondást nem tűrően a Thompson lány, mivel ő is nagyanyjaként szerette Maggie-t, és nem akarta, hogy valami komolyabb baja legyen.
- Esküszöm, rosszabbak vagytok, mint akármelyik orvos, vagy kiképzőtiszt!
- Nagyi, kérlek! Elvégre kit szeretsz a világon a legjobban?
- A macskáimat - húzta fel az orrát Maggie, majd látva unokája megütközött arckifejezését, hangos vihogásba kezdett.
- Ez nem volt vicces - tettette a sértődöttet Angelica.
- Dehogynem...ha...ha láttad volna az arcodat - folytatta könnyeit törölgetve az asszony. - Le kellett volna fényképezni.
- Kac-kac-kukac! - gúnyolódott a Wells leányzó. - Örülök, hogy ilyen jól szórakozol!
- Angie, inkább álljunk neki a melónak, még mielőtt besötétedne. A füvet is le kellene nyírni, szóval választhatsz, hogy virágokat ültetsz, vagy vállalod a férfiasabbat, és füvet nyírsz? - érdeklődött Joy.
- Bennem egy férfi veszett el, szóval az utóbbi. - Ezen a megnyilvánuláson mindketten hatalmasat nevettek. Így miután Joy elkezdte a virágok helyét kiásni, addig Angie a fűnyíró beindításával bajlódott. - Ezt nem hiszem el! - mérgelődött.
- Fogadj meg egy jó tanácsot, és a piros gombot tartsd lenyomva, amíg berántod a motort - szólalt meg valaki Angie háta mögött, ezzel egy kisebb fajta szívrohamot hozva a lányra. - Bocsi, nem akartalak megijeszteni - szabadkozott a srác.
- Semmi baj. Hé, ismerjük egymást valahonnan? Olyan ismerős az arcod - vizslatta a lány a fiút.
- Hát nem is emlékszel rám, Angie Wells?
- Őszintén szólva nem.
- Pedig én egy igazi férfi vagyok, hogyan lehetséges, hogy elfelejtettél?
- Chris...Christopher Parker? Tényleg te vagy az? Ó, te jó ég! Alig hiszem el! Teljesen megváltoztál! - álmélkodott Angie. "Méghozzá előnyödre!" tette hozzá gondolatban.
- Te sem panaszkodhatsz! Nagyon csinos vagy! - bókolt a fiú.
- Ó, köszi, de te sem nézel ki annyira rosszul.
***
- Hééé, Maggie, ki az a srác, akivel Angie nevetgél?
- Hát nem ismered fel? Christopher az.
- Az a Christopher? - guvadtak ki Joy szemei. - Azta! Simán elsétáltam volna mellette az utcán anélkül, hogy felismerem.
***
Mindeközben a levegő mintha egy "kissé" felforrósodott volna Angie és Chris között.
- ANNYIRA, mi?
- Egyébként hol voltál mostanáig? És meddig maradsz?
- Ügyesen terelsz.
- Köszi, már tökélyre fejlesztettem, egyedül Joynál nem válik be. De most komolyan...merre lézengtél idáig?
- Írországba költöztem nagynénémékhez a továbbtanulás miatt.
- Hűű, ez izginek hangzik. Csodálatos lehet arra a táj - gondolkozott hangosan Angie.
- Ha szeretnéd, visszajöhetsz velem, és körbevezetlek az összes zöld réten, és a többin - ajánlkozott nagylelkűen Chris.
- Meg mást is bebarangolhatnék, ugye?
- Nem én mondtam - emelte fel védekezően kezeit a srác. - Bár most, hogy mondod...
- Álmodozz csak...
- Szijja, te igazi férfi!
- Áááá, Joy, szija! - ölelte meg egymást a két fiatal.
- Téged meg mi szél hozott errefelé?
- Az északi...
- Khm khm, még én is itt vagyok. Vagy netalántán zavarok? - kérdezte enyhe iróniával a hangjában a Wells leányzó.
- Persze, egy csomó munka van még, Maggie meg elég nyűgös, úgyhogy jobb lenne, ha kettesben hagynál minket Chrisszel - ugratta Angie-t Joy.
- Héé, baba, csak nem féltékenykedsz? - húzta ki magát a srác.
- A baba már nagyon lejárt és ciki szöveg. De most megyek, utána járok annak a rengeteg melónak - lövellt egy szúrós pillantást barátnőjére, majd faképnél hagyta őket.
- Most meg mi baja van? - értetlenkedett a fiú.
- Csak nehéz napja volt, úgyhogy megyek neki segíteni. Örülök, hogy ismét találkoztunk. Majd még biztos összefutunk! - indult barátnője után a Thompson lány.
- Várj...valahogy nem tudnád rábeszélni, hogy eljöjjetek a pénteki buliba, amit Steve szervez?
- Ki az a Steve? - fordult vissza egy röpke pillanatra Joy, hogy bővebb információt szerezzen.
- Egyik haverom, jófej, és irtó klassz partikat szokott csinálni.
- Hol lesz a buli?
- A parton. Pénteken, 9 körül...
- Oké, majd próbálkozom, de ha most nem megyek segíteni, akkor semmi esély sem lesz rá, hogy magammal tudjam ráncigálni, szóval pápá - búcsúzott el a lány.
- Köszi és szija!
***
- Na, mi az a hihetetlenül sok munka?
- Na mi van, csak nem megjött "Miss Segíts Maggie-nek, Addig Én Flörtölgetek Kisasszony"? - küldött egy dühös pillantást Angie barátnője felé.
- Miért vagy ilyen? Úgy viselkedsz, mintha...hééékás, neked tetszik Chris - világosodott meg Joy.
- Dehogyis, ez abszurd. Még hogy én meg ő. Ugyanmár. Agyadra ment az incselkedés.
- Valóban? - vonta fel az egyik szemöldökét a "vallatótiszt".
- Nem láttam vagy 3 éve, te meg... áhh istenem, Joy, miért kell neked mindig beképzelni dolgokat? - mutatott be egy színpadias sóhajt Angie.
- Én képzelem be? Nem tudom, ki szekál olyasmiért, amit meg se tettem, lásd: flörtölés Chrisszel. Csak beszélgettünk. Viszont a viselkedésed arra enged következtetni, hogy neked nagyon is megakadt a szemed rajta.
- Hú, de bölcs lett valaki...Azt hiszed, hogy idősebb vagy pár hónappal, és már mindent tudsz, igaz? Hát nem így van, de majd veszek neked, egy mindent látó kristálygömböt, és ígérem, nagyban űzheted majd az ipart.
- Ez jól hangzik. Most viszont gömb ide vagy oda, megjósolom, hogy pénteken bulizni megyünk a partra!
- Csak nem? A lovagod hozza majd a fehér pacit, és megígérte, hogy lovagolhatsz rajta?
- Jó is lenne, de ahhoz először azt a bizonyos lovagot kéne megtalálni. Vagy te már találkoztál az ÉN hercegemmel, csak én nem tudok róla? - vágott vissza Joy. - Miért esik olyan nehezedre, hogy elismerd, Chris igenis tetszik neked? Az állítólagos legjobb barátnődnek se mered bevallani, hát hova fajul ez a világ? - tette fel a költői kérdést a lány, majd sértődöttséget tettetve elfordult.
- Lányok, mára elég lesz a munkából - hallatszódott Maggie hangja, aki nem bírt nyugton maradni, és az ajtóhoz szökdécselt a mankója segítségével.
- Okés, de te meg feküdj le pihenni, mert ha megerőlteted a bokádat, akkor tovább kell élvezned a segítségünket. Viszont én most megyek! Szija Maggie, drága! - adott egy cuppanós puszit Joy barátnője nagyijának az arcára.
- Nem várod meg Angie-t? - értetlenkedett Maggie, mire a szóban forgó egyén is nagy szemeket meresztett a barátnőjére.
- Felesleges, mert csak meg nem történt dolgokon civakodnánk, és amúgy sem akar beavatni élete egyik fontos momentumába.
- Gyertek csak, üljetek le a hintaágyra, addig én hozok egy kis sütit, ami tegnapról maradt - ajánlotta Maggie.
- Jaj nagyi, jobban tennéd, ha nem futkároznál fel-alá, és nem erőltetnéd meg a bokádat, vagy talán fekvőgipszet akarsz? - tört elő Angie-ből a gondoskodó énje.
- Ó kicsim, ne aggódj te miattam, magaddal törődj inkább, mert ha jól láttam, akkor épp az előbb akadtál rá A két lábon járó hímegyedre.
- Na ugye, hogy még Maggie is észrevette, hogy van köztetek valami? - füstölgött Joy, de a nagyi pillantására rögtön abba is hagyta a fecsegést.
- Persze, hogy van, LEVEGŐ - hangsúlyozta az utolsó szót a sértett.
- Miért vagy ilyen önfejű? Te hogyan éreznéd magad, ha nem mondanék el neked valamit? Például a szerelmi életemmel kapcsolatban? - durcizott tovább Joy.
- Itt szó sincsen szerelemről, maximum csak fellángolásról, és arról, hogy rám törtek a régi emlékek. Jaj Joy, miért kell ennyire ismerned engem? - adta meg magát végül Angie.
- Hmm, ha most gonosz lennék, akkor megkérdezném, hogy mégis milyen régi emlékektől pattogtak a szikrák közöttetek?! De mivel én sosem tennék ilyet, így csak annyi a reakcióm, hogy szerencséd, hogy bevallottad. Még szép, hogy ismerlek. Néha már jobban, mint te saját magad. De ez fordítva is ugyanígy működik - ölelte meg barátnőjét Joy.
- Na, akkor most jöhet is a süti, igaz? - lépett ki az ajtón Maggie.
- Leselkedtél, vagy csak extra jól működnek a radarjaid, és tudod, hogy mikor kell színre lépni? - kérdezte Joy. - Egyébként nekem fel sem tűnt, hogy mikor hagytál itt minket - vakarta meg a fejét a Thompson lány.
- Gyakoroltam a lopakodást. Tudod, a cicusaim sokat segítenek benne - vihogott fel a nagyi. - Amúgy nem tehetek róla, nyitva maradt az ablak, én meg...
- Te meg kihallgattál minket, ahogy azt az igazi kémnagyik teszik - fejezte be a megkezdett mondatot Angie.
- Na, de most tényleg mennem kell, mert anya különleges vacsit főz, mivel Angie-ék átjönnek hozzánk vacsizni. Tényleg Maggie, nem úgy volt, hogy te is jössz? - kérdezte Joy.
- De igen, meghívtatok, de jelen helyzetemben nem bírnám sokáig. Majd legközelebb.
- Hát, te tudod. Gyógyulj meg hamar! Holnap is jövünk! Szija!
- Szija Egyetlen Kedvenc Nagyim! - futott oda Maggie-hez Angie, majd aegy világmegrengető, gyógyító öleléssel jutalmazta.
- Hiába bókolsz, akkor sem sütöm meg a kedvenc sütidet holnapra - vihogott Maggie.
- Nem is azért mondtam - öltött nyelvet nagyijára Angie, majd egy gyors puszizkodás, mielőtt még útnak indultak volna a lányok, a nagyi egy jó tanáccsal látta el unokáját.
- Aztán csak óvatosan Angelica Wells, a szíved nem kőből és nem is egyéb masszív anyagból van, így nem olyan nehéz azt összetörni...
- Rendben nagyi, szeretünk, puszink!
***
A hazafele úton Joy nem bírta tovább magában tartani az őt izgató kérdést.
- Milyen régi emlékekere gondoltál?
- Tudod, amikor még oviban szerelmet vallott azzal a csokor virággal, amit a kertjükben szedett, meg ilyenek... - nosztalgiázott Angie.
- Meg ilyenek, mi? - húzta tovább barátnője agyát Joy. - Na, mindegy most siessünk, mert nem akarom, hogy ránk kelljen várniuk. De ugye akkor elmegyünk a buliba? - vetette be a "bociszemekkel nézlek, mert annak nem tudsz ellenállni" nézését Joy.
- Miattam...
- Imádlak!
***
Miután a vacsorát kellemesen elfogyasztották, beszélgetni kezdett a Wells és Thompson familía.
- Anya, Helen, ugye elengedtek minket pénteken egy buliba? - lövellt kérlelő pillantásokat Joy édesanyjára és annak barátnőjére.
- Felőlem, de kik lesznek ott?
- Chris és pár haverja...
- Milyen Chris?
- Christopher Parker...hazautazott, és gondolom én, hogy ez amolyan "üdvözlünk újra itthon" parti lesz. Helen, ugye Angie is jöhet?
- De semmi rosszat ne halljak rólatok! - mosolygott a Wells anyuka, amivel elérte, hogy Joy egész este vigyorogjon, hiszen eltökélt szándéka volt barátnőjét összehozni a sráccal...
2010. április 11., vasárnap
1. Kezdetek kezdetén
12 évvel ezelőtt:
" - Angie, azt nem úgy kell, majd én megcsinálom, mert te úgyis mindent tönkreteszel - vette ki a kislány kezéből a homokozó lapátot Christopher.
- De mondom, hogy így kell! Anya is mindig azt mondja, hogy a férfiak nem értenek semmihez, akkor te hogy tudnád, ha még férfi sem vagy? - tette csípőre a kezét a szőkésbarna hajú szépség, majd még a nyelvét is kinyújtotta, hogy hatásosabb legyen.
- Én férfi vagyok! Még kukim is van! Akarod, hogy megmutassam? - kezdte kigombolni a nadrágját a kisfiú.
- Eszedbe ne jusson, mert megmondalak anyukádnak! - fenyegetőzött Angie.
- Akkor ismerd el, hogy én egy igazi férfi vagyok!
- Nem szoktam hazudni, te se kényszeríts rá! - szórtak szikrákat az öt éves kislány szemei.
- Angie, nézd mit kaptam! - futott a kis Joy barátnője felé. - Látod, milyen csini az új szoknyám? - pördült meg a tengelye körül.
- Ezt láttuk a múltkor a kirakatban, nem? Olyan szép rózsaszín! - áradozott Angie is.
- Joy, igaz, hogy én egy igazi férfi vagyok? - várta a megerősítést Chris.
- Már megint kezdi - sóhajtott színpadiasan Angelica.
- Én azt nem tudhatom!
- Na de Joy - próbált kacsintani barátnőjére Angie, hogy vegye észre, hogy helyeselni kell, de kacsintás helyett egy hatalmasat pislogott.
- Csajok, mi lenne, ha fogócskáznánk? - ajánlotta a kisfiú, új témát és szórakozást találva ki ezzel.
- Én nem szeretném összekoszolni a szoknyámat - hajtotta le szégyenlősen a fejét Joy.
- Én meg nem fogok fogócskázni egy lapátlopó KISfiúval - nyugtázta a tényt Angie.
- Ki mondta, hogy el is kell taknyolnod? - kérdezte gúnyosan a fiú Joytól. - Vagy talán féltek, hogy nem tudtok elkapni? - heccelte tovább a lányokat.
- Úgyis elkaplaaak! - iramodott neki Angie, hiszen a becsületüket mégis csak meg kell védeni, ám egy óvatlan pillanatban megbotlott egy kőben és elesett, majd sírni kezdett. Persze elsősorban nem a fájdalomtól, hanem az ijedtségtől, mire barátnője egyből odafutott hozzá.
- Angie, jól vagy? Fáj valamid? - aggodalmaskodott Joy.
- I..gen, jól vagyok - szipogott a kislány.
- Háhá, de szerencsétlen vagy! Miért nem nézel a lábad elé? - fogta a hasát a nevetéstől Chris.
- Fejezd be ezt Christopher, egyáltalán nem vicces, hogy kineveted Angie-t. Nem tehet róla, hogy ott volt egy kő! - védelmezte barátnőjét a kis harcias Joy.
- Ne szólíts Christophernek, mert azt utálom!
- Christopher! Christopher - kántálták már a lányok együtt, aminek következménye az lett, hogy a kisfiú elkapta és meghúzta Angelica copfját.
- Neee, engedj el, ez fááááj - sikoltozott a kislány. Na és majd pont a kis bestia, alias Joy maradt volna ki a "nagy bunyóból"? Naná, hogy nem! Ráugrott Chris hátára, így a kisfiú elengedte Angie haját, ám a hirtelen tehertől elvesztette az egyensúlyát, és így Joyjal a hátán eldőlt. Miután nagy kínok között felkecmeregtek a földről, Chris hazafutott.
- Joy...a szoknyád - célozgatott félénken Angie.
- Jajj, neee, anya le fog szidni! - pityeregte el magát a kislány, mikor szemügyre vette az új ruhadarabján lévő sárfoltot. Ám barátnője biztosította róla, hogy majd ő elmegy hozzájuk, és elmondja, hogy Joy csak őt védte meg, és hogy Chris kezdte a kötekedést..."
7 évvel ezelőtt:
" - Szia Helen néni! - köszönt Joy. - Angie itthon van?
- Szervusz, drágám! Angie fent van a szobájában. Lehívjam neked, vagy felmész hozzá?
- Felmegyek, köszi! - indult meg a kislány. - Szijaaaa Angie! Mizujs csajszi? –kérdezte belépve a szobába.
- Szia Joy! Semmi különös.
- Na, mesélj csak, látom rajtad, hogy valami miatt szomorú vagy. Szóval?
- Alex nem szeret engem - görbült lefelé Angie szája.
- Honnan veszed ezt a butaságot?
- Onnan, hogy egy másik lány kezét fogta - gördült le egy könnycsepp Angelica Wells arcán.
- Kiét?
- Samantha Bergerét.
- De hát te is tudod, hogy ő milyen rámenős, és hogy mindig eléri azt, amit akar. De lehet, hogy éppen az a célja, hogy téged elszomorítson, de ezt az örömöt nem adhatod meg neki, szóval csak fel a fejjel! – próbálta bíztatni legjobb barátnőjét Joy.
- De nekem Alex életem szerelme!
- Nem lehet az, ha képes, és összeáll Sammel. De megígérem neked, hogy érted is el fog jönni a herceg fehér lovon!
- És, ha mégsem? – homályosodtak el Angie szemei.
- Esküszöm, hogy találni fogsz majd valakit, aki megérdemel téged, és jobban szeret téged a világ össze kincsénél! - emelte esküre a kezét Joy.
- Te vagy a legeslegjobb barátnőm! - ölelte meg barátnőjét Angie.
- Nekem pedig te vagy a legeslegjobb barátnőm! Örökre!
- Örökre! - Ezután az ígéret után pedig kibeszélték a suli legutálatosabb személyeit..."
Napjainkban:
- Angie! Angie! - kurjongatott Olivia. Ennek köszönhetően romba dőlt Angelica Wells azon elképzelése, miszerint legjobb barátnőjére hozza a frászt.
- Szia Oli! Kár, hogy elkiabáltad magad, mert meg szerettem volna ijeszteni Joyt.
- Akkoj ijeszd meg most! Biztos meg fog jémüjni - lendült be az alig négy éves kislány.
- Végül is, egy próbát megér! De akkor addig tereld el a figyelmét.
- Okés! Joy! Joy, tajájd ki, mennyit mutatok! - adta ki az ukázt a kislány, miután odaszökdécselt az "áldozat" elé, és kezeit a háta mögé rejtette. - Na?
- Hármat? - próbákozott Joy.
- Neeem! - nevetett Olivia. - Kettőt! Joy..?
- Mond csak, Csöppség! - mosolygott a kamaszlány.
- Fojdujj meg!
- Miért?
- Csak csinájd!
- Oké.
- Sziaaaaaa! - szólalt meg Angie, és mivel látta, hogy terve nem vált be, mert barátnője valószínűleg tudott a tervről, így egy jelentős pillantást lövellt Joyra, hiszen nem szerette volna egyik lány sem, ha a kis Oli elkámpicsorodik.
- Áááááá - tettette a rémületet Joy.
- Sikejüjt! - ujjongott Olivia. Ugyebár, amiről nem tud, az nem is fáj...
- Szóval ti összebeszéltetek? - "durcizott" Joy. - Most csak egy-egy öleléssel tudtok kiengesztelni - célozgatott a lány.
- Akkor nagyölelés!!! - mondta Angie, majd Oliviával együtt rávetették magukat a Thompson lányra.
- Engem kihagytatok? - remegett meg a házból éppen kilépő Oliver szája, aki nem mellesleg Olivia ikertestvére. - Nem is szeretsz, Joy?
- Már hogy ne szeretnélek, te kis butus? Sosem tudnánk kihagyni téged, nélküled nem teljes az ölelés, szóval gyere csak ide! És még egyszer ilyen butaságot ne kérdezz, mert egy világ dől össze bennem, ha nem hiszed el, hogy mennyire szeretlek téged is, a húgodat is, és Angie-t is.
Körülbelül egy órával később, mikor otthagyták a szomszéd kisgyerekeket, a lányok elindultak kedvenc közös helyükhöz, a tóhoz.
- Átadtad Maggie nagyinak az üdvözlésemet? - kérdezte Joy.
- Persze, és ő is üdvözöl téged, és azt üzeni, hogy minél előbb ugorjunk be hozzá ketten, mert akkor süt nekünk valami finomat - mosolygott Angie.
- Mintha csak olyankor sütne, ha mi ketten megyünk hozzá - nevette el magát Joy is.
- Tudod milyen! Amúgy is én vagyok a kedvenc unokája, sőt már te is tiszteletbeli családtag vagy, úgyhogy ne csodálkozz, hogy mindig teletöm minket mindenféle finomsággal.
- Ez jogos. Egyébként hallottál róla, hogy érkezik két új diák a gimibe?
- Igen, Sarah mesélte. Miért?
- Csak kíváncsi vagyok rájuk. Ha jól tudom, akkor Brigetnek és Deborah-nak hívják őket.
- Én is így emlékszem. Ami meg a kíváncsiságot illeti...hamar meg fogsz öregedni.
- És megszólalt Miss Mindenről Szeretek Tudni.
- Ezért most meglakolsz!!! - kezdte el kergetni Angie Joyt.
- Elééééég! - terült el a tóparton a Thompson leányzó, miután kifulladt a fogócskázásban.
- Rossz a kondid!
- A tied sem a legjobb, nézz csak magadra, úgy lihegsz, mintha minimum a maratoni távot futottuk volna le.
- Joy, tudom, hogy ezt már sokszor megkérdeztem, de… - kezdett bele félénken Angie.
- Mond csak - bíztatta barátnője.
- Te örökre a legjobb barátnőm leszel?
- Én Lökött Fruskám, ez hülye kérdés, a választ pedig úgyis tudod! - csóválta mosolyogva Joy a fejét. - Világ legjobb barátnői vagyunk és leszünk mindig is! De mi baj? - nézett tétován Joy, miközben Angie arcvonásai kétségbeesettre váltottak át. - Hát nem is örülsz neki?
- Dehogynem, csak nagyon rossz előérzetem van...
Ekkor megszólalt a csajszi mobilja.
- Anya az, ezt fel kell vennem!
- Persze, nyugodtan.
- Szia, Anya, mond csak!
- Kicsim, azonnal gyere haza, Maggie nagyit baleset érte…
Leírás...
Angelica Wells és Joy Thompson gyerekkoruk óta a legjobb barátnők. Ahol ők megjelennek, ott mindig pezseg az élet, és többnyire a nevetés is garantált.
Hogyan vészelik át a hétköznapi, és a nem éppen mindennapos problémákat? Kitartanak egymás mellett, egymásért, jóban-rosszban, a leglehetetlenebb pillanatokban is?
Olvasd el, és megtudod! :P